Tanács: „Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” Máté 9,38
Ígéret: „Sokan tévelyegnek majd, de az ige ismerete gyarapodik” (Dániel 12,4.)
Fohász: „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tett maradandóvá!” (Zsoltárok 90,17.)
A három Igét érdemes együtt értelmezni, mivel Jézus óta az utolsó időkben élünk. A kor jellemzője, hogy megsokasodik a bűn, ugyanakkor a lelki elsivatagosodásban egyre több ember szívében ébred fel a vágy az igazság megismerése után. A Dániel által lejegyzett prófécia a legvégső időre vonatkozik. Eljön a szabadulás azok számára, akik be vannak írva az élet könyvébe. Mivel a részletek be lettek pecsételve Isten parancsára, az előbb említett igazság iránti vágy, és az emberi kíváncsiság miatt sokan szeretnék megfejteni a titkot és az események pontos dátumát. Az Istenben tiszta szívvel bízók nem ezekre helyezik a hangsúlyt, és tartózkodnak a tévtanítások befogadásától. Hitükre támaszkodva megvárják, amíg a
Mindenható fel nem töri a pecsétet, és az övéi számára kinyilatkoztatja a titkot, az igazságot kellő időben!
Jézus már ittjártakor könyörületességre indult az elbizonytalanodott tömeg láttán és tanította őket. Tanítványainak azonban feladatul adta, hogy a megismert igazságot hirdessék mindenhol és minden körülmények között. Ma is szükség van a tiszta evangélium hirdetőire, Isten munkatársaira!
Így kapcsolódik a zsoltáros imája az eddigi gondolatokhoz. A kérés fontosságát jelzi, hogy kétszer kéri az áldást Istentől kezünknek munkájára, más szóval aktív tevékenységünkre. A Bibliában többször olvashatjuk a prófétáknál, de főleg Jézus ígéreteinél „megerősítésként” a „bizony-bizony” szóismétlést.

A mindennapi kenyerünk alapján – Sárkány Mihály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük