Olvasandó: Korinthusiakhoz írt 2. levél – 1. fejezet
1-11. vers
„(1) Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, mindazokkal a szentekkel együtt, akik egész Akhájában vannak: (2) Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (3) Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, (4) aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (5) Mert amint bőséggel kijutott nekünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által. (6) Ha szorongatnak minket, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha pedig vigasztalást nyerünk, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, amely erőt ad ugyanazon szenvedések elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk. (7) A mi reménységünk erős felőletek, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedésben, úgy a vigasztalásban is. (8) Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok a mi nyomorúságunkról, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy rendkívül nagy, erőnk feletti terheket hordoztunk, úgy, hogy életünk felől is kétségben voltunk. (9) Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat, (10) aki ilyen nagy, halálos veszedelemből megszabadított és meg is fog szabadítani minket. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, (11) mivel ti is segítségül vagytok az értünk mondott imádságotokkal, hogy sokan adjanak hálát értünk a sokak imájára nekünk adatott kegyelemért.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (1/1): Add tovább!
Krisztus szolgálatában el kell készülnünk szenvedésekre is. A kereszthordozás útján jár Ő előttünk, s ezt tudva, kell követnünk. De milyen csodálatos Istenünk van! Ő, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, minden kegyelem forrása, aki csodálatosan vigasztal és megerősít bennünket nehézségeinkben és megpróbáltatásainkban. Miért teszi ezt? Azért, hogy amikor mások nyomorúságban vannak, és szükségük van együttérzésünkre és bátorításunkra, továbbadhassuk nekik ugyanazt a segítséget és vigasztalást, amelyet Isten nekünk adott. Nyomorúságunkban Isten megvigasztalt minket, hogy rajtunk keresztül segítsen még másoknak is: hogy mások megláthassák a mi személyes tapasztalatainkból, hogyan fog Isten gyengéden megvigasztalni mindenkit, aki ugyanezeken a szenvedéseken mennek át. Ugyanakkor teljes mértékben bízhatunk abban, hogy amilyen a ránk mért kereszt fájdalma, mindig ugyanolyan „bőséges a vigasztalásunk a Krisztus által”. Nem lehet nagyobb a teher, mint amilyen az erő, amelyet Ő ad hozzá. A mérleget mindig egyensúlyban tartja az, hogy Ő velem van és egyre többet adhat az Ő kifogyhatatlan erőforrásaiból! Nem is kell attól félni, hogy kárunkra válhatnának az ilyen „szenvedések”. Azzal is a Krisztussal való közösségünk lesz teljesebbé.
Pál, miután általában beszélt a szenvedésről és a vigasztaló Atyáról, elbeszéli személyes megtapasztalását. Élete egy nagy veszedelembe jutott. Nem tudjuk mi volt az, csak annyit, hogy már lemondott arról, hogy életben maradhat. Most visszatekintve, jól látja: arra való volt ez az „ereje felett való megterheltetés”, hogy megtanuljon „ne önmagában bízni”. Tudja Isten, miért juttat néha olyan kétségbeejtő helyzetekbe, amelyekben már semmilyen emberi erő nem segíthet, csak Ő tehet még valamilyen csodát a mi szabadításunkra! A veszedelem mégis elmúlt, s az apostol ezt olyan csodának tekinti, mintha a halálból támadt volna újra életre. Valóban, Istennek minden „szabadító” segítsége ilyen „halálból való feltámasztás”. Jó úgy látnunk, hogy a mi erőnk mindig ott van a végső határnál és csak az onnan túlról jövő erő segíthet rajtunk, amely előtt nincs lehetetlenség! Csodák sorozata az egész életünk, a végső feltámadásig! De azt is jól látja az apostol, hogy Isten csodálatos „szabadításában” embereknek is volt részük. Az ő hívei imádkoztak érte és ezt az imádságot hallgatta meg Isten. Így lett az ő életben maradása nemcsak az ő számára ajándék, hanem sokak számára hálaadásnak oka. Sohasem tudhatjuk, hogy szövögeti Isten egymásért való könyörgésünk titokzatos szálaiból azoknak sorsát, akikért imádkozunk, de azt mindig tudhatjuk, hogy igen hasznos az igazak buzgó könyörgése.
MA: bármilyen nyomorúságban bízzunk a Szabadítónkban és legyünk eszközei mások megvigasztalásában bizonyságtételünkkel.