Olvasandó: Mózes 4. könyve, 11. fejezet, 1-14. vers
„(1) Történt, hogy a nép az ÚR hallatára zúgolódni kezdett, hogy rosszul megy a dolga. Az ÚR meghallotta, és haragra gerjedt, felgyulladt ellenük az ÚR tüze, és megemésztette a tábor szélét. (2) Ekkor a nép Mózeshez kiáltott, Mózes pedig könyörgött az ÚRhoz, és megszűnt a tűz. (3) Azt a helyet Tabérának nevezte el, mert felgyulladt ellenük az ÚR tüze. (4) De a közöttük levő gyülevész nép kívánságba esett, és Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek, és azt mondták: Ki ad nekünk húst, hogy együnk? (5) Emlékezünk, hogy a halat Egyiptomban ingyen ettük, meg az uborkát, a dinnyét, a póréhagymát, a vöröshagymát és a fokhagymát. (6) Most pedig eleped a lelkünk, mert mindez hiányzik. Szemünk előtt nincs más, mint manna. (7) A manna pedig olyan volt, mint a koriander magja, a színe pedig mint az illatos gyantacsepp. (8) Szétszéledt a nép, szedték a mannát, és őrölték kézimalmokban vagy megtörték mozsárban, megfőzték fazékban, és pogácsát csináltak belőle. Az íze olyan volt, mint az olajos kalácsé. (9) Mikor pedig éjjel leszállt a harmat a táborra, a manna is mindjárt leszállt. (10) Mózes meghallotta, hogy a nép minden nemzetsége siránkozik a sátra bejáratánál. Akkor igen fölgerjedt az ÚR haragja, és Mózesnek sem tetszett ez. (11) Azt mondta Mózes az ÚRnak: Miért nyomorgatod így szolgádat? Miért nem találtam kegyelmet szemed előtt, miért raktad rám ennek az egész népnek a terhét? (12) Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép? Vajon én szültem-e őt, hogy azt mondod nekem: „Hordozd őt a kebleden, ahogy a dajka hordozza a csecsemőt, vidd arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak”? (13) Honnan vegyek húst, hogy az egész népnek adhassak, mert nekem siránkoznak ily módon: Adj nekünk húst, hadd együnk! (14) Nem hordozhatom én magam ezt az egész népet, mert erőm fölött van ez.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (11/1): Figyeljünk a tűzre –mint természeti és mint szellemi erőre!
Tűzoltás – imával! Sokszor halljuk, hogy amikor valahol tűz ütött ki, a hatóság nyomozni kezd, hogy kiderítsék a tűz okát. Rendszerint meg is találják, vagy kikövetkeztetik, mi okozhatta a vészt – felelőtlenség, szabálytalanság, figyelmetlenség, vagy szándékos gyújtogatás. Itt maga a Főhatóság jelenti ki az Igében, hogy van olyan tűz is, amit az ellene való BŰN okoz – ez esetben a tűz oka: a zúgolódás.
A pusztai táborégésnek is volt bizonyára fizikai oka, de a valódi ok szellemi: nem lehet játszani az Úrral, semmibe venni a jóságát, hálátlannak lenni, ellene érezni – ellene szólni, mert az Úr megemésztő tűz! Az első versben az ÚR ELLEN fordulnak, a második versben az ÚR SZOLGÁJÁHOZ Mózeshez fordulnak. MÓZES IMÁDKOZIK ÉS AZ IMÁJA ELOLTJA TÜZET: Isten szívében is, de a táborban is… gerjede – az Úr haragja hasonlóan „támad” és terjed, mint a tűz… FIGYELJ A TŰZRE! Igaz, hogy egy természeti jelenség, ugyanakkor természetfeletti jelenség is, mert Isten egyik megnyilvánulási eszköze.
„kicsoda ad nekünk…” – milyen durva követelőzés ez, annál is inkább, mert minden reggel tapasztalhatták, hogy „kicsoda ad nekik mindennap kenyeret (mannát). Mennyire másképp sült volna el ez a „kívánság”, ha a nép így kérdezett volna: „Urunk, nem adnál-e nekünk valami húst is a manna mellé?” – akkor az Úr örömmel adott volna és nem méreggel.
„…ettünk Egyiptomban ingyen…” – milyen tompa is az ember emlékezete és eltorzul a látása: már nem emlékeznek, hogy rabszolgaként kapták az „ingyen kosztot”. Mondhatni: hagymáért és halakért dolgoztak naphosszat és élethosszig.
„A múlt megszépül” – veszélyes dolog, amikor erre hallgatunk, mert hamis, tévedésben ringat a valóságot illetően. Nyilván mostani helyzetükben az jutott eszükbe, hogy a fárasztó napok végén milyen jól esett az egyiptomi koszt – a maga nyomorúsága ellenére. De most a kívánság erősebb bennük, mint a fáradtság, és feledteti velük, hogy mi volt az ára annak.
Mi is hajlamosak vagyunk „csak a szépre emlékezni” és ezzel eltorzítja bennünk az ördög a józan ítélőképességet és a jelennel szemben zúgolódóvá tesz. Ilyenkor forduljunk az Úrhoz, vagy valamelyik hiteles szolgájához, aki segít majd imádásággal eloltani mind a zúgolódás, mind az Úr haragjának tüzét.