Olvasandó: Bírák könyve, 3. fejezet, 7-11. vers
„(7) Gonoszul cselekedtek Izráel fiai az ÚR szeme előtt. Elfelejtkeztek Istenükről, az ÚRról, és a Baaloknak és az Aséráknak szolgáltak. (8) Ezért fölgerjedt az ÚR haragja Izráel ellen, és Kúsan-Risátaimnak, Mezopotámia királyának a kezébe adta őket, és nyolc évig szolgáltak Izráel fiai Kúsan-Risátaimnak. (9) Ekkor az ÚRhoz kiáltottak Izráel fiai, és az ÚR szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otniélt, Kenaz fiát, Káléb öccsét. (10) Az ÚR Lelke volt rajta, és így bíráskodott Izráelben. Amikor hadba indult, az ÚR a kezébe adta Kúsan-Risátaimot, Mezopotámia királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátaimmal. (11) Azután megnyugodott a föld negyven esztendeig. Akkor meghalt Otniél, Kenaz fia.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (3/2): Ne halogassuk: kiáltsunk Jézushoz, „Júda Oroszlánjához”!
Ezek a „fiak” már a 3. generáció fiai voltak az Egyiptomból való szabadulás óta. Nem voltak részesei az egyiptomi és pusztai csodáknak, de nem vettek részt Kánaán meghódításáért folytatott harcokban sem. Ők „beleszülettek a jóba”. A föld megnyugodott a harcoktól, s bár még ott voltak köztük az őslakosok, számukra már nem voltak idegenek vagy ellenségek, sőt, házasság révén keveredtek, sőt átvették szokásaikat, vallásukat is. Megalkudtak. Az Atyák Istene és értékrendje már nem érdekelte őket. Nagyon világosan látható a párhuzam a mai „bennszülött” generációval, az Y generációval.
Megdöbbentő, hogy nyolc évig tűrték az idegen hatalom hatalmaskodását. Nyolc év után kiáltottak csak az Úrhoz! Ennyire bele lehet merülni a pogányságba – eszükbe sem jutott, hogy nekik van Szabadító Istenük. Holott napi kapcsolatban lehetne, kellene lenni Vele! Érdemes is, mert nem is kerültek volna ebbe a nehéz helyzetbe, ha ápolják az Örökkévalóval a kapcsolatukat. Mennyi bajtól, tehertől szabadok lehetnénk mi is, ha nem hanyagolnánk az élő Úrral való közösségünket! Ebben is a megalkuvást és az önfejűséget látom. Valószínű más úton-módon próbálkoztak a nyolc év alatt a mezopotámiai király uralma alól szabadulni. De megint csak nem az élő Istenhez fordultak először. A halogatott megtérés csak növeli a bajt. Pedig, lám az Úr csak erre várt! Amint kiáltottak Izrael fiai, szabadítót támasztott: Othnielt, aki tulajdonképpen már a nyolc év ideje alatt is ott volt, „készenlétben állt”, hisz már korábban bizonyított, mint vitéz hős (Bírák1,12-13. Debir bevétele). De hol volt Othniel a nyolc év alatt? – bizonyára „kisebbségben”. Ő, mint az istenfélő Kálebnek az unokaöccse bizonyosan nem feledkezett el az Úrról, de a hívők hangját elnyomták a bálványozók. Miért nem állt elő hamarabb? – mert addig, amíg az Úrnak Lelke rá nem szállt, ő sem tehetett semmit. Legfeljebb imádkozhatott.
Isten mai „oroszlánjai”-ként mi is akkor léphetünk küldetésbe, ha Isten lelke hatalmaz fel és tesz alkalmassá rá (Othniel= „Isten oroszlánja). A názáreti Jézus is, aki a világ szabadítója, a Lélekkel betöltve végezte el megváltásunkat a kereszten, mint „Júda oroszlánja” győztesen! Az Ő Lelke erejével mi is „Othniel”-ek, Isten oroszlánjai lehetünk!