Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 1. fejezet
18-31. vers
„(18) Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje. (19) Mert meg van írva: Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem. (20) Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde bolondsággá tette Isten e világ bölcsességét? (21) Mert miután az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által Istent, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. (22) Mert egyfelől a zsidók jelt kérnek, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. (23) Mi pedig a megfeszített Krisztust prédikáljuk, aki a zsidóknak ugyan botránkozás, a pogányoknak pedig bolondság, (24) ámde maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek is Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. (25) Mert Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és Isten erőtlensége erősebb az embereknél. (26) Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim, hogy nem sokan vagytok bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasok, nem sokan nemesek. (27) Hanem a világ bolondjait választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtleneit választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, (28) és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse, (29) hogy senki ne dicsekedjék őelőtte. (30) De általa ti a Krisztus Jézusban vagytok, aki Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul lett nekünk, (31) hogy amint meg van írva: Aki dicsekszik, az az Úrban dicsekedjék.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (1): Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék
A római keresztyéneknek írt levélben is előjött már a dicsekedés kérdése. Itt most abban az értelemben tárgyaljuk, hogy mire/kire támaszkodunk, amikor üdvösségünk felől gondolkodunk?
A korinthusiak pártoskodása mögött a saját eszükre való támaszkodás, az ajándékba kapott ismereteik következtében előállt önfejűségük, ezzel-azzal való dicsekedésük állt. Mert ahogy egy más helyen mondja Pál: az ismeret felfuvalkodottá tesz. Meg nem szentelt józan eszük alapján akarták élni keresztyén életüket, aminek a végső célja az önmegtartás. Az ilyen életmód öncélú, önmagát szolgáló és végsősoron önpusztító (Lk 9:24-25).
A keresztről szóló beszéd azért botrány és bolondság sokaknak, mert elevenébe vág az énközpontúságnak. Annak a dicsekedésnek, hogy én bármit is tehetek az üdvösségemért. A zsidók a törvény ismerete miatt megbotránkoztak a keresztben való hit kegyelmes üzenetében, mert ők a törvény betartásában bíztak. Óh, hány ilyen buzgó vallásos keresztyén van! A görög műveltségűeknek pedig azért volt bolondság a keresztről szóló beszéd, mert az emberi bölcselet eszmei magasságaiból nem tudtak leereszkedni annak az egyszerű üzenetnek az elfogadásig, hogy Jézus ártatlansága végett az ő halála győzelem a gonosz felett. Óh, de sok okoskodó vallásos keresztyén van, aki az üdvösséget összetéveszti a magasröptű, intelligens teológiai igazságokban, tanulságos bölcsességekben, bibliai etikában való gyönyörködéssel! És minél inkább benne van ezekben, annál inkább bolondság a kereszt egyszerűsége. De, akik Krisztus helyettes keresztáldozatát hittel alázatban elfogadjuk, ez a hit a mi megtartó erőnkké válik. Egyszerűen csak azért, mert Istennek így tetszett. Az Ő bölcsessége ez: ezért tart meg bennünket a keresztbe való „kapaszkodás, mert nem is vagyunk többre, másra képesek. Nincs is mivel mással dicsekednünk, mint a Krisztus keresztjével. Ezért hát
MA: Dicsekedjünk az Úrral!