VIRÁGVASÁRNAP – „Amikor felgerjed a harag”
Olvasandó igék:
Lekció: 4Mózes 11,1-6; 10-11; 15-20; 31-34.
Textus: János 2,13-17.
Ezek a most olvasott jelenetek nem csak egyszerűen mozgalmasak, hanem egyenesen zaklatottak. Térben és időben egymástól távol eső történések mégis ugyanazok a jellemző érzések, motivációk, lelkimozdulások uralják őket, amiket talán egy fogalommal így lehetne összefoglalni, amit mai prédikáció címének is adtam: „Amikor felgerjed a harag…”
Arra szeretnék ma rámutatni és az igéből tanúságot venni, amikor a különböző helyzetek azt hozzák magukkal, amit így szoktak mondani, hogy: „betelik a pohár”; mikor eltorzult arccal mondják, hogy „ez már több soknál”, vagy éppen kevesebb az igénynél, mert nélkülözés van, mert korlátok vannak, mert a türelem próbáját éljük.
Mai időszakokban halljuk, hogy sorra történnek ilyenek a világban is, amikor zúgolódás, türelmetlenség hangzik, amikor elégedetlenségig fajulnak a dolgok és fellobban a lélek: haragban, keserűségben, vádaskodásban, elégedetlenségben.
Nézzük csak hogy látjuk ezeket a hallott történetekben?
Az Ószövetségben a nép zúgolódásáról olvastunk kétszer is:
– Először maguk a választottak, aztán a köztük levő gyülevész nép panaszkodnak.
– Aztán folytatódik Mózessel – még Mózes is felháborodik a helyzeten, amibe került a nép zúgolódása miatt és túlzott elvárásai miatt.
– És van egy epizód Józsuéról, aki pedig azon háborodik fel hogy két próféta külön úton jár és nem a 70 vénnel együtt prófétál – „micsoda dolog ez: kilógni a sorból”!.
– A végén pedig, amikor jön a kívánságok teljesítése megérkezik a hús repülő fürjek formájában a nép kirohan izgatottan mohón nem tud parancsolni az étvágyának és úgy tele eszik magukat, hogy az utolsó falatokba már belehalnak.
Az újszövetségi szakasz is tele van izgalommal, mert ez a virágos-napi történet, amikor Jézus Jeruzsálembe érkezik királyi külsőségek kíséretében. Az emberek egymást kérdezik, a hír felcsigáz, fellelkesít sokakat és ünneplik. Tele vannak várakozással, hangosan dicsérik, ruháikat lábai elé teszik, betegeiket hozzák viszik, tele van mozgalmassággal, de vannak, akiket ez egészen máshogy érint, ők nem ünneplik, hanem félnek, ők nem izgatottak, hanem zaklatottak, és el akarják ezt az egész ünneplést fojtani. Jézust elutasítják, ellenállnak.
És mit csinál mindeközben Isten és mit csinál Isten fia Jézus? Az ő Lelke is fellobban!!! Többször előfordul ez a kifejezés mindkét történetben vagy szakaszban: „felgerjed az Úrnak haragja” – haragjának tüze fellobbant és bizony büntetésben fegyelmezésben helyreigazításban nyilvánult meg. Jézus most pl. ostort fon(!) és hangos szidás közepette kikergeti a templomból a nem odavaló embereket és dolgokat.
No és hogyan összegezhető ez az isteni harag? Ezt a Zsoltár fogalmazza meg így: „Isten háza iránti féltő szeretet tüze emészt engem”!!!
Íme az óriási különbség az emberi harag és az Isteni harag tüze között. Az emberi haragból mindig az önszeretet, az önzés, az énközpontúság szikrája lobban ki, lángol fel az egekig:
– mert nincs elég étel,
– mert nem elég finom,
– mert nem elég változatos,
– mert régen jobb volt,
– mert az én terhem elviselhetetlen,
– mert Isten túl sok próbál elé állít,
– mert a másiknak lehet, nekem miért nem,
– mert Isten nem úgy cselekszik, ahogy én szeretném, ahogy én jónak tartanám.
Zúgolódás, elégedetlenség, ellenségeskedés, telhetetlenség, irigység, mohóság van sokszor a mi haragra lobbanásunk hátterében vagy éppen célkeresztjében.
Mert azt akarjuk, amit nem kaptunk meg, úgy akarjuk, ahogy nekünk tetszik. De ahogy mondtam Isten is haragra lobban! Ő pedig pontosan ettől az emberi magatartástól! Őt is felpiszkálja, őt is válaszlépésre indítja ez az emberi kihívás, provokáció. A Hitetlenség és bizalmatlanság. Mert amikor rossz sorsunk ellen így lázadozunk, mögötte ez van, ez a lelki helyzet. Ahogy a paradicsomban is láttuk: nem bízunk Istenben jóságában tökéletes igazságosságában és szeretetében. Ezért kénytelen megmutatni féltő szeretetét!
Igen: Isten haragja nem más, mint megmutatása az Ő féltő szeretetének, az Ő haragját ez okozza, a féltő szeretet. Egyszerűen azért, mert látja a bennünk uralkodó gonosz uralkodását, hogy elszakít minket tőle. És ezt annyira nem bírja elnézni, hogy ez cselekvésre kényszeríti: ha kell fegyelmezésre, ha kell pusztításra, de Jézusban megmentésre indítja Istent féltő szeretetének a tüze.
A nagy heti események, Jézusnak a személye, váltságműve = erről beszél, ez az ostorcsapkodás is ennek a jele.
Óóó, nem a „házat” (= épületet) félti valójában az emberektől, hanem a gonosznak azt a munkáját takarítja el, ami ezt a helyet elveszi az imádkozóktól, az Istent igazán keresőktől, az imádó embertől és meghiúsítja, hogy a találkozás helye legyen a templom!!! Ami lehet a te tested is, mert a Szentlélek temploma az újjászületésedtől. És bizony ezzel a templommal is mindent elkövet a Sátán, hogy az imádkozás, az imádat, a találkozás helyévé legyen és téged testestől-lelkestől eltávolítson az Örökkévalótól. Tehát, hogy ez a keret, ez a hely vagy az alkalom betöltse a feladatát találkozás jön létre Istennel.
Még egyszer: nem az épületet, nem a hely szentségét óvja itt az emberektől, hanem embereket az emberektől: olyan embereket, akiket megfosztanak mások a magatartásukkal, a piaci-üzleti uralmukkal, a telhetetlenség kultuszának diktálásával attól, hogy Istenre koncentrálva imádságban tölthessék a szent időt.
Megdöbbentő: Isten féltő szeretete halált is okozhat! A Tábor széle megég, a mohó étvágyúak megfulladnak a hústól, a bűn útján Isten megengedi a tragédiákat átélni/szemlélni azoknak is, akik csak éppen ott vannak.
Úgy gondolom, hogy ami ma zajlik a világban és ami felforgatja a világ jól berendezett, üzleties, pogányos, evilági telhetetlenségen, jóságon, de összességében: önzésen épülő életét, abban is benne van az Isten féltő szeretete. Isten féltő szeretete megengedi, hogy kibillenjen önző világunk a maga magabiztosságából, megengedi, hogy átéljük a bajt, átéljünk szörnyűségeket tapasztaljunk szenvedéseket, halálokat, a magunk választotta útnak a következményeit, a Sátán uralmának a borzalmait ebben a világban. De inkább ebben a világban, mint az örökkévalóságban! Mert mit mondott Jézus: ne attól féljetek, aki csak a testet ölheti meg, hanem attól, aki mind a testet, mind a lelket elveszítheti a gyehennában! – az pedig az Isten haragja. Igen, Isten megengedi, hogy olykor keservesen tanuljuk meg a leckét! De féltő szeretetből engedi. Mert az ember nem ért a szép szóból, a jószóból. Nézzétek: kétezeréve hirdettetik és most olyan időket élünk, amikor a magát keresztyénnek gondoló Európa és Amerika megveti az Istent. Az evangélium üdvösséget kínáló szeretetteljes hívására nem hallgatnak az emberek. Valaki ezt mondta „Isten behúzta a féket” – valami ilyesmi van, „meglátogatásunknak ideje”. Miközben Jeruzsálem nyűgös és nyüzsgő, fel van dúlva mindenki, mindenki zaklatott: a békesség Fejedelme ott sír fölöttük, mert nem ismerik fel a békességre vezető utat. Pedig az Örökkévaló ezt akarja.
Még valami: eddig csak „fellobbant” az Úr haragja a világra. De a Názáreti Jézusra kitöltetett, hogy aki hisz Őbenne arról levegye, elfordítsa ezt a haragot. János ezt írja: „Aki hisz a Fiúban, örökélete van – aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Ján3,36.) Az utolsó napon pedig kitöltetik minden ellenségére. Azért: „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket”, hanem: szelíden fogadjátok a belétek oltott Igét!
Ámen!