Olvasandó: Korinthusiakhoz írt 2. levél – 3. fejezet
4-18. vers
„(4) Ilyen bizodalmunk van Krisztus által Isten iránt. (5) Nem mintha magunktól alkalmasak lennénk arra, hogy saját magunk eldöntsünk dolgokat. Ellenkezőleg: a mi alkalmas voltunk Istentől van, (6) aki alkalmassá tett minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. (7) Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izráel fiai nem tudtak Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, (8) hogyne volna még inkább dicsőséges a Lélek szolgálata? (9) Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata? (10) Sőt már nem is dicsőséges, ami dicsőséges volt, az azt felülmúló dicsőség miatt. (11) Mert ha dicsőséges a mulandó, mennyivel inkább dicsőséges, ami megmarad! (12) Mivel tehát ilyen reménységünk van, nyíltan szólunk, (13) és nem úgy, mint Mózes, aki leplet borított az arcára, hogy Izráel fiai ne lássák annak a végét, ami mulandó. (14) De eltompult az értelmük, mert amikor az Ószövetséget olvassák, ugyanaz a lepel mind e mai napig felfedetlenül rajtuk marad, mivel az csak Krisztusban tűnik el. (15) Mindmáig amikor csak olvassák Mózest, lepel borul a szívükre. (16) De amikor megtérnek az Úrhoz, lehull a lepel. (17) Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. (18) Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (3/2): Változzunk dicsőségről dicsőségre Krisztushoz hasonlóvá!
Itt van a keresztyén szentségben való előrehaladás titka röviden felvillantva: a Krisztusban gyönyörködő szemlélődés. Vagyis: a Krisztussal való foglalkozás! Nem önmagunkkal foglalkozunk – ez csak kudarchoz vezet. Nem is másokkal foglalkozunk, mert az meg csalódáshoz vezet. Ha az ÚR dicsőségével foglalkozunk, akkor válunk mind jobban-jobban Hozzá hasonlóvá! Ez a drága átalakulási folyamat dicsőségről dicsőségre megy végbe, vagyis a dicsőség újabb és újabb oldalát fedezhetjük fel, tapasztalhatjuk meg és vehetjük át – beépítve jellemünkbe.
Nem gondolom, hogy ez fokozatosság, inkább változatosság. Nem is azonnali változás, hanem folyamatosság. Nincs olyan tapasztalat a keresztyén életben, amely az ÚR Jézus képét egy pillanat alatt kialakítaná. Az átalakulás nem a saját „alkalmasságunk”, hanem a Szentlélek átformáló hatalma rajtunk. Miközben szemléljük a dicsőség Urát, tanulmányozzuk Őt, elmélkedünk Róla, imádattal csodáljuk, az Úr Lelke munkálja az életünkben a Krisztushoz való hasonlóság formálódó csodáját. A mi részünk: szemlélni, azaz kutatni az Írásokat, amelyek Róla tesznek bizonyságot. A Törvény is, az Ószövetség is – ezért annak a szolgálata is dicsőséges. De nem önmagában, a BETŰ halott előírásai szerint, mert betartani úgysem tudjuk. Hanem a Lélek által megelevenítve. Ez a „megelevenítés” nem más, minthogy a Törvény is Krisztusra mutat, mint Aki helyettünk beteljesítette azt az utolsó betűig, hogy teljesítmény helyett Krisztus kegyelme által üdvözülhessünk! Ezért a Krisztus szolgálata dicsőségesebb, mert örök, nem kell felváltani, és nem is lehet, mert nincs Nála jobb, célravezetőbb.
Az Ószövetségben egyedül Mózes láthatta Isten dicsőségét. Az Újszövetség idejében mindnyájunknak megvan a kiváltságunk, hogy szemléljük az Úr dicsőségét. Mózes arcát el kellett fátyolozni, miután befejezte a beszélgetést Istennel, de nekünk fedetlen arcunk lehet. Arcunkat fedetlenül tarthatjuk, ha bűneinket nem tagadjuk/takargatjuk, hanem őszinték vagyunk Isten előtt.
MA: szánjunk annyi időt, amennyit csak lehet a Krisztussal való foglalkozásra és gyönyörködjünk Benne. A többit Isten elvégzi bennünk.