Olvasandó: Bírák könyve, 2. fejezet, 1-5. vers
„(1) Fölment az ÚR angyala Gilgálból Bókímba, és ezt mondta: Kihoztalak titeket Egyiptomból, és erre a földre hoztalak, amely felől megesküdtem atyáitoknak, és azt mondtam, soha nem bontom föl veletek a szövetségemet. (2) Csakhogy ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakóival, rontsátok le oltáraikat! De nem hallgattatok a szavamra. Hogy tehettétek ezt?! (3) Ezért azt mondom, nem űzöm el őket előletek, hanem tövissé lesznek nektek az oldalatokban, isteneik pedig tőr gyanánt lesznek nektek. (4) Amikor az ÚR angyala ezt elmondta Izráel fiainak, a nép hangos sírásra fakadt. (5) Ezért elnevezték azt a helyet Bókímnak, és áldozatot mutattak be ott az ÚRnak.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (2/1): „Boldogok, akik nem látnak és hisznek” -… látni fognak!
Józsué halála és vele együtt annak a nemzedéknek a kihalása, akik még „látták az Úrnak minden dolgait, melyeket cselekedett Izraellel” magával hozta az ún. „második nemzedék szindrómát”. Ugyanis akik utánuk következtek már nem ismerték az Urat, sem az ő cselekedeteit saját élményekből, hanem csak az elődök elbeszéléséből. Vagyis az ő hitüknek mások bizonyságtételére kellett épülnie. Ők nem látták, nem élték át azokat, amiket Isten tett, hanem „csak” hallottak róluk. Az eseményeket ugyan ismerték, de csak hírből, ezért az Örökkévalóval kapcsolatos „ismeretük” sem érzéki tapasztalatokra épülhetett, hanem elbeszélésekre.
– Vajon elég-e ez, az igazi élő hitre és engedelmességre?
Ez egyike azoknak a fontos kérdéseknek, amelyekre a Bírák választ ad. A Bírák nem csupán leverettetések sorozata. Találkozunk benne hittel is. A megalkuvások és az Istentől eltávolodás mellett olyan férfiakkal és nőkkel találkozunk benne, akik tudták, mit jelent nehéz időkben Istenben való hit által élni. A Zsidók 11-ben található hithősök közül nem egy szerepel itt. Míg kortársaik elbuktak az idők kísértései közepette, ők szilárdan megálltak az Úr mellett. A Bírák könyve alapján azt kell mondanunk, hogy voltak, akiknek igen, elég volt, az elődök bizonyságait hallani, voltak, akiknek nem. Az Írás egésze azonban azt az alapelvet hirdeti nekünk, hogy a „hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” Nem a látásra kell építenünk a hitünket, hanem aki hisz, az meglátja az Isten dicsőségét. A Szentlélek által adott bizonyságokból – legyen az a Szentírás, vagy élő bizonyságtétel –, ugyancsak a Szentlélek ébreszt hitet az engedelmességre kész szívben. Izraelben a Bírák idejében az volt az alapprobléma, hogy a Józsué után a következő nemzedék inkább annak engedett, amit látott a körülöttük élő népeknél, mint annak, amit hallott az istenes ősöktől. A „látásra” építettek és nem a hallásra. Ezért azt követték és nem az Örökkévaló hagyományozott szavát.
Az Úr – ismerve az emberi szívet – ezt előre látta, tudta és figyelmeztetett is rá. Ezért adta parancsba a föld megtisztítását a pogányságtól. De mert nem engedelmeskedett Izrael maradéktalanul ez az engedetlenség lett minden további bajuk forrása: ők mentek a pogányság után és nem fordítva. Ezt így értékeli az Úr: „gonoszul cselekedett Izrael…”. Mégis az Örökkévaló kegyelmességét látjuk itt is: nem hagyta magát bizonyság nélkül a „második nemzedék” számára sem, mert „megjelent az Úrnak angyala” nekik is, és velük is személyes „élményként” beszélve, – valószínű – természetfeletti szinten hallhatták a szövetség igéit! Íme ilyen kegyelmes a hűséges Isten! Minket sem hagy Ő bizonyságok nélkül!