Olvasandó: Józsué könyve – 5. fejezet
2-5. vers
„(2) Ebben az időben mondta az ÚR Józsuénak: Csinálj kőkéseket, és másodszor is metéltesd körül Izráel fiait. (3) Erre Józsué kőkéseket csinált, és körülmetélte Izráel fiait az Arálót-halmon. (4) Az ok pedig, amiért körülmetélte őket Józsué, ez: mindazok, akik kijöttek Egyiptomból, a férfiak, a harcosok mindnyájan meghaltak a pusztában útközben, miután kijöttek Egyiptomból. (5) Mert körül volt ugyan metélve az egész nép, amely kijött, de azt a népet, amely a pusztában született, útközben, amíg vonultak Egyiptomból, nem metélték körül.”
/Revideált Károli Biblia (Veritas)/
Napi parancs (5/2): Hitéleted ne rítusokban, hanem az Úrral való közösségben teljen!
Minden vallásnak vannak rítusai, szent cselekményei, szokásai, amiket gyakorolva az emberek megpróbálnak az általuk elképzelt istenséghez és általuk elképzelt módon kapcsolódni. Sajnos a keresztyén világban is sokan csak ilyen vallásos-rítusos módon keresik az élő Istent, és még sincsenek Vele élő kapcsolatban. Vannak viszont rítusok, amiket maga Isten rendelt el azért, hogy azon keresztül fejeződjön ki a kapcsolat Isten és az övéi között. Ilyen volt a körülmetélkedés. Az Ábrahámmal kötött szövetség jele volt, melyet örököltek Izrael fiai (Ábrahám leszármazottai) nemzedékeken át. Nekünk, az Újszövetség népének Jézus rendelte el a keresztséget és az úrvacsorát, melyeket sákramentumoknak hívunk.
Az egyiptomi szabadítást átélők számára még fontos volt ez a szent cselekedet, mert ez fejezte ki, hogy ők Isten szövetséges népe. De a fiaiknak, akik a pusztában születtek az egyiptomi szabadulás csodája már csak elbeszélésből volt ismert. Ők maguk nem élték át. Ennélfogva az Istennel való szövetség sem volt számukra „élmény”, csupán a szülők hitének az átvétele. Éppen ezért, a pusztai vándorlás idején születettek nemzedékében ez elmaradt. De most átélték ők is ugyanazt a csodát: a Jordánon ők is szárazlábbal mehettek át. Megelevenedett számukra a szövetség. Sajátjuk lett, ezért Gilgálban ők is ezzel válaszoltak Isten cselekedetére: a körülmetélkedés szent rítusával.
Második generációs probléma, hogy a szülők hiába próbálják meg a következő nemzedéknek átadni a hitet, azok mentén, amit Ők átéltek Istennel – nem sikerül. Nem sikerül az utódoknak olyan elevenen megélniük. Ha csak a következő nemzedék is nem él át valami hasonló istenélményt, akkor legfeljebb a rítust vehetik át, a kapcsolatot, a hitet nem. Annak személyesnek kell lennie! Istennek nincsenek unokái csak gyermekei.
A rítusnak akkor van csak értelme, ha azon keresztül is Istennek válaszolva engedelmeskedünk. Az a fontos, hogy ne csak üres szertartásként végezd. A szívedet is tedd bele! Kérd erősen Istent, hogy a szent cselekedeteket (bibliaolvasás, imádság, istentisztelet stb.) úgy töltse meg tartalommal, hogy adjon általa találkozást!
Ma: ügyelj arra, hogy hited gyakorlása ne maradjon üres rítus, hanem szíved/lelked tedd bele, hogy találkozásod legyen az élő Istennel!