Korinthus 7. – Napi parancs 2.

Olvasandó: Korinthusiakhoz írt levél – 7. fejezet 
17-24. vers

“(17) Különben mindenki úgy éljen, amint neki az Úr adta, ahogyan Isten őt elhívta. Én minden gyülekezetben így rendelkezem. (18) Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el! Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül. (19) A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi, hanem Isten parancsolatainak a megtartása számít. (20) Ki-ki amely állapotban elhívatott, abban maradjon. (21) Szolgaként hívattál el? Ne törődj vele! De ha szabad lehetsz, inkább élj azzal. (22) Mert az Úrban elhívott szolga az Úr szabadosa. Hasonlóképpen, aki mint szabad hívatott el, az Krisztus szolgája. (23) Áron vétettetek meg, ne legyetek emberek szolgái. (24) Testvéreim, mindenki abban maradjon meg az Isten előtt, amiben elhívatott.”

/Revideált Károli Biblia (Veritas)/

Napi parancs (7/2): Ki-ki a maga helyén

Általában nincs olyan helyzet, amelyben ne lehetne az Urat szolgálni. Ha valakit nem a kedve szerint való sorsba állított és abban hívta el az Ő szolgálatára, az világos jele annak, hogy abban a sorsban akarja is, tudja is az Ő céljaira felhasználni. Van ott bizonyára alkalom és lehetőség bőven arra, hogy az ember Őneki éljen! (17–23.) És ezért a keresztyén embernek sohasem lehet főgondja az, miként változtathatna külső sorsán. Ám törekedjék a világ szerint is jobb helyzetbe, de első és főgondja az, hogy a meglevő állapotában az Úré legyen. Ne siessen tovább, előbbre, a maga helyéről, hanem előbb „abban maradjon meg az Isten előtt”. Aztán majd Isten megadja a kívánt változást is!

Minden hívőnek legfontosabb tudnia, hogy ő Krisztus rabszolgája és neki tartozik engedelmességgel így minden hivatás minden társadalmi helyzet a Mestertől való függésben válik egyenlővé és minden munka mesternek végzett keresztyén szolgálattal válik. Mert Isten mindenkit elhívott valamilyen munkára és elvárja, hogy ki ki hűséges legyen a maga hivatásában. Ezzel magasztossá és szentté teszi mind a munkát, mint pedig a munkást. A keresztyén ember tehát minden körülményben, helyzetben, társadalmi állapotban, munkában képes békességben élni és Isten előtt felelősséggel végezni a feladatát. A megtérés gyökeresen megváltoztatja az ember lelkiállapotát, Isten és emberekkel való kapcsolatát, életviteli irányát és minőségét, de semmilyen változást nem hoz feltétlenül társadalmi helyzetére vagy hivatását a nézve. Olykor nincs ínyükre saját helyzetünk és az gondoljuk, hogy belső változással feltétlenül együtt jár, illetve jár nekünk a külső dolgok megváltoztatása, megjobbítása. Pál itt tulajdonképpen megparancsolja, hogy mindenki legyen megelégedve a maga sorsával. A megtéréssel megváltozik mindnyájunk sorsának az iránya, mert onnantól nem a halál a sorsunk, hanem az üdvösség. Nem lefelé tart az életünk, hanem felfelé hív el. De ez nem jelenti azt, hogy a „sorskérdéseink”-ben is gyökeres változás áll be. Példaként a körülmetélkedést és rabszolgaságot említve úgy beszél róluk, mint külső dolgokról és azt hangsúlyozza, hogy ne ezekkel foglaljuk le magunkat, hanem inkább a kedvesség gyakorlásával és azokkal a dolgokkal, szolgálatokkal, amelyeket Isten megkövetelt tőlünk mivel, hogy egyedül ezek értékesek előtte. Ki-ki maradjon meg abban az állapotban, amelyben elhívatott, ki-ki legyen megelégedve a maga hivatásával.

MA: maradj és forgolódj megelégedéssel, odaadással azon a területen helytállva, ahova Isten elhívott.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked*