Bibliaóra
A csütörtöki bibliaórák egy interaktív bibliatanulmányozó alkalom sorozat, amelyeken egy-egy hitéleti témával foglalkozunk úgy, hogy együtt keressük ki és beszéljük
Immár ötödik alkalommal rendezik meg a tiszáninneni református gyülekezetek találkozóját, amelyre szeretettel várják a lelkipásztorok mellett az egyházkerület gyülekezeteinek tagjait
A csütörtöki bibliaórák egy interaktív bibliatanulmányozó alkalom sorozat, amelyeken egy-egy hitéleti témával foglalkozunk úgy, hogy együtt keressük ki és beszéljük
Tanács: „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek.” /Korinthusbeliekhez írt első levél 15,34./ * Félálomban, a halál állapotában meg főként nem
MUNKASZÜNETI NAP
Szeretettel várunk minden fiatalt a DIFI-be. Kiscsoportos beszélgetések, tanítások, dicsőítés és játékok várnak minden szombaton.
Tanács: „Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” Máté 9,38 Ígéret: „Sokan tévelyegnek majd, de az ige
Szerdai bibliaóra = KTSZ vagyis Keresztény Termelő Szövetkezet /avagy a cselekvő hit titkait kutató alkalom/ Szerdánként azért gyűlünk össze hétről hétre, hogy
A csütörtöki bibliaórák egy interaktív bibliatanulmányozó alkalom sorozat, amelyeken egy-egy hitéleti témával foglalkozunk úgy, hogy együtt keressük ki és beszéljük